Franco Basaglia

Professzor Franco Basaglia 1923-ban született egy gazdag velencei családban. A háború alatt partizánként harcolt az antifasiszta ellenállás földalatti mozgalmában, amiért több hónapot börtönben töltött. Itt szerezte első tapasztalatait a totális intézményekről. 1953-ban végezte el az orvosi egyetemet, melynek pszichiátriai osztályán maradt Páduában. 10 évvel később arra a szokatlan lépésre szánta el magát, hogy a goriziai pszichiátriai kórház igazgatói állását foglalta el egy kis provinciális városban Észak-Olaszországban. A pszichiátria mai szemmel nézve annak idején igen korlátozó volt. A mentális problémában érintett és fogyatékos embereket közösen kezelték nagy intézményekben, melyek létszáma az 1904-es 32.000-ről 1965-re 150.000-re nőtt.


Basaglia volt az, aki forradalmasította az olasz pszichiátriát és, aki a legnagyobb sikereket érte el a változások terén. Lépésről lépésre terápiás közösséget varázsolt a kórházból, ahol a stáb és a betegek szabadon kommunikálhattak egymással, felszámolta a páciensek elkülönítését és nagyobb szabadságot biztosított számukra. Az egzisztencialistákhoz hasonlóan azt hangsúlyozta, hogy nem lehet tárgyként kezelni az embereket és hogy a testi betegség medikális modellje nem megfelelő a pszichiátriai problémák megragadására.

Az általa létrehozott terápiás közösségben a páciensek, nővérek és orvosok felellőséggel viseltettek egymás iránt, konszenzussal hozták döntéseiket. Ezek és más gyökeres átalakítások komoly változásokhoz vezettek az intézményben. Az erőszak és az aggresszió, mely korábban a mindennapok része volt, szinte teljesen eltűnt. Ahogy az új keretek között a résztvevők egyre inkább megismerték egymást és egymás életét, az őrület sokkal kezelhetőbbé, érthetőbbé vált, meleg, megértő hangulat uralkodott az intézményben. A hangsúly a mi érzésen volt és azon, hogy ki mit szeretne csinálni a kórházban. Az első nagy megbeszélések olykor napokig tartottak, melyeken Basaglia úgy vett részt, mint bárki más a jelenlévők közül. Igen hamar, még a régóta bentlakó páciensek is elkezdték kifejezni igényeiket, kívánságaikat, később átvették a megbeszélések vezetését, kiadták saját újságukat. Pár év elteltével az intézet kapuit megnyitották, a bentlakók magukról és egymásról gondoskodtak. Kis csoportokban dolgoztak, az intézmény falain kívül és belül is, amiért rendes fizetést kaptak.

Első könyve "L'lnsliluzione Negata" - az Intézmény elutasítása 1968-ban jelent meg. 1970-ben Basaglia Triesztbe költözött, ahol a létrejövő közösségi pszichiátriai centrumokat vezette, melyeknek egyszerre volt bentlakásos és bejáró részlege, s ezek képesek voltak hamar kiváltani az elmegyógyintézeteket. Az intézet legjobb része, az igazgató háza átalakításra került. Kis lakásokat alakítottak ki benne, azok számára, akik leginkább önellátóak voltak, míg másokat a városban található házakba költöztettek.

1976-ban Basaglia és társai megalapították a "Demokratikus Pszichiátria" mozgalmát, mely radikálos változásokat követelt és ért el más térségekben is. A szervezet demokratikusan működött bevonták a pácienseket, a szakembereket és a helyi közösség tagjait is. Sokat tettek a pszichiátria demisztifikációjáért és annak a szemléletnek a felszámolásáért, miszerint a szakemberek mindent jobban tudnak.

Érthetően mindez komoly ellenállást váltott ki meglévő ellátórendszer vezetőiből, beleértve az egyetemi intézetek vezetőit is, akik túlságosan fenyegetőnek tartották ezeket a törekvéseket. 1978-ban Basaglia és csoportja erőfeszítéseinek eredményeképpen 500.000 aláírás gyűlt össze változásokat követelve, minek hatására az olasz parlament elfogadta az azóta legendássá vált 180. törvényt. A jogszabály elrendelte a pszichiátriai intézmények bezárását és helyettük közösségi pszichiátriai központok létrehozását.

Sajnos a törvény végrehajtását Basaglia nem érhette meg. 1980-ban elhunyt. (forrás)

Olasz nyelvű TV riport Franco Basagliával.

0 comments: