2010. június 16., szerda

Előre csak előre!

Már két éve, hogy írom ezt a blogot, elég sok minden van itt, ezért újra bemutatkozom. Kiss Csaba vagyok, 33 éves, diplomás, középsúlyos mozgássérült, 100%-os rokkant. Blogom apropója, hogy az is majd két éve, hogy kiköltöztem az intézetből a lakóotthonba, ami által sokkal teljesebb és aktívabb életet élhetek. Ez az időszak bizonyíték arra, hogy képes vagyok a barátaim és segítőim csapata ölelésében egy önrendelkező, és hasznos életet élni.

(...)

Intézetbe továbbra sem szeretnék menni. Ennek két oka van: ki lehet mondani, hogy Magyarországon nincs megoldva a felnőtt mozgássérültek helyzete intézményi szinten. Nagyon mostoha körülmények között laknak a sorstársaim ezekben az "otthonokban". Vannak ugyan olyan helyek, ahol viszonylag jobbak a körülmények, de ezekben olyan összegeket kérnek, amiből már az önálló életet is meg lehet oldani.

(a teljes bejegyzés elérhető itt)

Nincsenek megjegyzések:

Felhívás fogyatékos emberek részére

A pályázat célja: Egy rádióműsor négyfős stábjának megtalálása, egy olyan csapat összeállítása, akik heti rendszerességgel vezetnek műso...