2008. január 6., vasárnap

Könczei György



1982-ben diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, egyetemi doktori fokozatot 1984-ben, kandidátusit 1989-ben szerzett. Egyetemi tanár 39, akadémiai doktor 40 évesen lett. 170 fölötti számban publikált, 2004/2005-ben Fulbright kutató professzor Brooklyn College-ban (City University of New York).

A www.disabilityknowledge.org alapító szerkesztője, alapítója a Fogyatékosságügyi Szabadegyetemnek. Korábban az MKKE-n, a Szövetkezeti Kutató Intézetben, és a BKE-n dolgozott. 2000. óta az ELTE GYFK tanára, korábban főigazgatója. Részt vett a Standard Rules for Equalizing Opportunities of People with Disabilities (ENSZ, Bécs 1992-3), a Módosított Európai Szociális Karta és A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-Egyezmény készítésében (ENSZ, New York City 2003-2006). Egyik alkotója a Fogyatékosságtörténeti Vándorkiállításnak; a Review of Disability Studies Manuscript Review Board tagja.

Nincsenek megjegyzések:

Felhívás fogyatékos emberek részére

A pályázat célja: Egy rádióműsor négyfős stábjának megtalálása, egy olyan csapat összeállítása, akik heti rendszerességgel vezetnek műso...