A rokkantsági nyugdíjasok száma megközelíti a 800 ezer főt, rendszeres szociális járadékbant öbb mint 200 ezren részesülnek. Az ellátásra fordított kiadások évről-évre növekedtek, 2006-ban megközelítették a 750 milliárd forintot. A rokkantsági nyugdíjasok csaknem 60%-a, 460 ezer fő korhatár alatti, közülük 380 ezren III. csoportos rokkantsági nyugdíjasok, akik számottevő megmaradt munkaképességgel rendelkeznek (67%-ban csökkent munkaképességük). (Az egészségkárosodással összefüggő pénzbeli támogatások főbb adatait ld. 1. sz. táblázatban) 250-260 ezren vannak, akik még nem érték el 55. életévüket. Közülük kerülnek ki azok, akik jobb rehabilitációs szolgáltatások és kedvezőbb munkaerőpiaci körülmények esetén folyamatos támogatás nélkül foglalkoztathatók lennének. A munkaképes korú rokkantsági nyugdíjasok aránya hazánkban nem tekinthető magasnak a fejlett országok adataival összehasonlítva. Az új igénylők és az új rokkantak száma is mérséklődik (az ezzel kapcsolatos éves megtakarítás 5 milliárd forintra tehető). Az új rokkantak létszám várhatóan 30-40 ezer között, a mai szinten stabilizálódhat. (2. sz. táblázat)
A helyzet javulásában jelentős szerepe volt a már megtett lépéseknek, elsősorban az orvosszakértői minősítés gyakorlatára való nagyobb odafigyelésnek Az elmúlt időszakban kimunkálásra kerültek és megjelentek a funkcióképesség, fogyatékosság, megváltozott munkaképesség és rehabilitálhatóság megállapításának új szabályai, kialakult a szakértői rendszer szabályozásának koncepciója, megkezdődött a szakértői hálózat korszerűsítése, kiépültek a foglalkoztatási rehabilitáció intézményei, stb. A 75/1997. (VIII. 18.) OGY határozat megfogalmazta az új rendszer kialakításának szükségességét és feladatait. Ezek a lépések azonban nem vezettek a rendszer lényegét érintő, átfogó, számottevő javulást hozó változássá. Nem elsősorban a rendszerbe kerülők nagy, hanem a rendszerből kikerülők alacsony száma jelenti a problémát.
Okok
– A megváltozott munkaképességűek - bejelentett - foglalkoztatása messze alatta marad a fejlett országok szintjének (kevesebb mint 10%, szemben a fejlett országok 30-50%-os
mutatójával).
– Az ellátásban részesülő megváltozott munkaképességűek jelentős hányada bejelentés nélkül, vagy jövedelmét csak részben bejelentve dolgozik (ez az arány elérheti a 30-50%-
ot, ami 150-200 ezer ilyen jellegű foglalkoztatását jelentheti).
– A rokkant nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők egy része nem (csupán) egészségi állapotának romlása miatt, hanem sajátos "haszonszerzési" célból kerül a rendszerbe, mert veszélyeztetve érzi státuszát, munkahelyét, "biztonságos jövedelemre" próbál szert tenni.
– A passzív pénzbeli ellátások mellett hiányoznak a rokkantság megelőzését, felszámolását, enyhítését szolgáló rehabilitációs szolgáltatások. A rendszer létező elemei, láncszemei között pedig nincs, vagy igen laza a kapcsolat, az egyén nehezen igazodik el az intézmények és szabályok szövevényében.
– Elavult a kategória és minősítési rendszer, a munkaképesség általános csökkenésére épül, nem veszi figyelembe az egyén megmaradt képességeit, az igénylő munkájának követelményeit, körülményeit, nem vonja be a munkaügyi, foglalkoztatási szakértelmet. A ma is évenként mintegy 300-350 ezer vizsgálatot lebonyolító szakértői tevékenységre nincs átfogó szabályozás (3. sz. táblázat).
– Az ellátórendszer társadalmi hatása jelentős lehet (1 millió körüli embert és családtagjaikat érinti), és emiatt kellő körültekintéssel kell eljárni. Ugyanakkor a rehabilitációs intézmények és szolgáltatások kiépítése már a kezdetektől jelentős erőforrásokat igényel, míg a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedése csak fokozatosan mérsékli a társadalombiztosítás, illetve az állami költségvetés terheit.
A cél olyan ellátórendszer és foglalkoztatási rehabilitációs eljárás, támogatási rendszer
kialakítása,
– amelyben a rehabilitálható megváltozott munkaképességű személyek számára a foglalkoztatás nyújt megbízható jövedelmet és megélhetést. A rokkantsági nyugdíjban csak azok az aktív korúak részesülnek, akik teljes értékű munka végzésére rehabilitációval sem tehetők képessé; ezáltal
– nő a megváltozott munkaképességűek és fogyatékosok foglalkoztatása, csökkennek a költségvetés, államháztartás és a családok terhei, és
– erősödik az esélyegyenlőség, mérséklődik a hátrányos helyzetűek száma és aránya.
II. Társadalmi-gazdasági hatások
A közép- és hosszú távú népesség-előreszámítás szerint a következő időszakban folytatódik a népesség számának csökkenése, több mint 1 millió fő hagyja el a munkaerőpiacot. Egyes foglalkozásokban megfigyelhető a foglalkoztatottak elöregedése, az idősek nyugdíjba vonulása, amely megfelelő utánpótlás nélkül munkaerőhiánnyal fenyeget. A megfelelő szakképzettséggel rendelkező, vagy azt megszerző megváltozott munkaképességűek rehabilitációja hozzájárulhat az ebből származó feszültségeken.
A munkaerő-piaci prognózisok eredményei alapján a következő tíz évben 275 ezres munkaerő keresleti növekedés mellett 90 ezres létszám-veszteséggel is számolni kell. Ez a foglalkoztatottak 185 ezer fős létszámnövekedését jelenti, miközben a munkanélküliek száma átmenetileg még növekszik is. A gazdaság konjunkturális, valamint munkaszervezési és technológiai változásai következtében a foglalkoztatásban lényeges ágazati, foglalkozási, szakmánkénti szerkezetváltozás megy végbe, amely jelentős létszámcserélődést von maga után.
Mindez azt jelenti, hogy nő a munkaerőpiac fogadókészsége, esély lesz arra, hogy több megváltozott munkaképességű ember tud bent maradni a munkaerőpiacon. Ugyanakkor a „szívás” nem túl erős, ezért igen nagy jelentősége lesz a képzési, foglalkoztatási programoknak, támogatásoknak, és annak, hogy ezek segítsék a kilépést a védett körülmények közül, hosszú távon a nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatáshoz járuljanak hozzá.
− Azzal számoltunk, hogy az új rokkantsági nyugdíjasok 30-40%-a rendelkezik számottevő rehabilitációs eséllyel. Magyarországon ez évente 10 ezer fő körüli új rehabilitációs járadékost jelenthet.
− A rendszerbe kerülők (új rehabilitációs járadékosok) létszámának meghatározásakor figyelembe vettük, hogy a foglalkoztatás jelentősebb növekedésére várhatóan 2010-től lesz lehetőség. A rendszerbe lépő rehabilitációs járadékosok csoportját a feltételek alakulásának megfelelően fokozatosan célszerű feltölteni az optimálisnak tűnő évi 10 ezer fő körüli szintig. Az ellátás átlagosan 2 éves időtartamát figyelembe véve a rendszer feltöltése 20-25 ezer fővel 2011-re következik be.
− A rendszer hatékonyságát elsősorban a munkaerőpiacra sikeresen visszavezetett esetek aránya határozza meg. A hazai, valamint más országok tapasztalatai szerint az 50%-os, vagy az e-feletti elhelyezés gazdaságilag is elfogadható eredményt hoz. Az erőforrások lehetséges maximális kihasználása szempontjából lehetőleg minden, a sikeres rehabilitációra alkalmas személyt be kell vonni a programba.
− Elkészítettük a rehabilitációs program támogatási és a lehetséges kimeneteket tartalmazó modelljét. Abból indultunk ki, hogy az ellátottak
- 20-30%-a viszonylag rövid idejű (átlagosan 6 hónapos) járadékellátás és
személyes szolgáltatás mellett saját maga munkát talál;
- 50-70% igénybe veszi a teljes rehabilitációs programot, mely átlagosan 8 havi
járadékellátást, oktatást- képzést, személyes rehabilitációs szolgáltatásokat jelent,
amelyet a 2 éves időszak leteltéig támogatott foglalkoztatás követ. A
„járadékellátás” időszakát követően a programban résztvevők egy része integrált
munkahelyen helyezkedik el, egy részük a továbbiakban a rokkantsági
nyugdíjellátásba kerül, más részük rászorultság esetén szociális ellátásban
részesül;
- 10-25%-uk az átlagosan 8 hónapos járadékellátást és képzést követően a nyílt
munkaerőpiacon helyezkedik el, a foglalkoztatás 1 évig tartó támogatásával.
2. A modelleket három változatban dolgoztuk ki: 40, 50, illetve 60%-os elhelyezkedési
arányra. A megtakarítások számításánál csak a jelenlegi nyugdíjkiadásokat vettük
figyelembe, bár valószínűsíthető, hogy a rehabilitáció, a megváltozott munkaképességűek
nyílt munkaerőpiaci integrációja hosszabb távon mérsékli a védett körülmények között
történő foglalkoztatást, annak költségeit.
3. A foglalkoztatási rehabilitáció költségei kezdetben magasabbak lesznek a jelenleginél, a rendszer teljes terjedelmű működtetése esetén. az ellátottak 50-60%-ának munkába helyezésével a 4-5. évet követően a jelenlegi árakon 15 Mrd Ft körüli megtakarítással számolhatunk, s ezzel a jelenlegi rehabilitációs támogatások mintegy 1/4-1/3-át használnák fel. A megváltozott munkaképességűek egész rendszerére (rokkantsági nyugdíj+rehabilitációs járadék) vonatkoztatva megállapítható, hogy a halmozott megtakarítás a 6. évben (2013) eléri a 70 Mrd forintot, s ezzel megtérülnek az Operatív Programok ráfordításai is. A „megtakarítások” átcsoportosítást eredményeznek a passzív és aktív ellátások között, javítva a rehabilitáció forrás-kondícióit.
4. A sikeres rehabilitáció révén a rendszer évi 5-6 ezer fővel növeli a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak számát.
Összegezve megállapítható, hogy a megváltozott munkaképességűek új a rehabilitációt előtérbe helyező rendszere tehát középtávon önfenntartóvá válik, megtakarításokat eredményez, növeli a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási aktivitását, csökkenti a megváltozott munkaképességűek hátrányait, az egyéb társadalmi hátrányokat, hatása társadalmilag kedvező.
(forrás: a megváltozott munkaképességűek új minősítési rendszerének kialakításáról szóló miniszteri előterjesztés. 2007 március)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése