2008. február 3., vasárnap

ENSZ Fogyatékosügyi Egyezmény

Az alábbiakban az ENSZ 2006-ban elfogadott Fogyatékösügyi Egyezményéval kapcsolatos dokumentumok, írások, cikkek szerepelnek. Az itt közölt dokumentumok nem alkotnak összefüggő egységet.


A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv


Gombos Gábor beszámolója az egyezményről

A fogyatékosok jogait védő új ENSZ egyezményt kidogozó eseti bizottság New Yorkban, augusztus 25-én helyi idő szerint este fél 8 körül konszenzussal elfogadta a dokumentumot. Don MacKay nagykövet, a bizottság elnöke szerint a XXI. század első ilyen léptékű nemzetközi szerződése jó egyezmény, ami a jövőben jelentősen át fogja alakítani a fogyatékos személyekről való közgondolkodást, jelentősen javítva e mintegy 650 milliós kisebbség életét. Az ENSZ főtitkára, Kofi Annan is üdvözölte az új emberi jogi egyezmény létrejöttét.


Nyilatkozat a fogyatékossággal élő emberek jogairól szóló ENSZ egyezmény elfogadásáról
A fogyatékossággal élő embereket és szervezeteiket reménnyel töltötte el, hogy a magyar kormány az elsők között fejezte ki azt a szándékát, hogy magára nézve kötelezőnek ismeri el, elfogadja ezt a fogyatékossággal élő személyek számára rendkívüli jelentőséggel bíró nemzetközi egyezményt.


A magyar jog fogyatékosokra vonatkozó szabályai
Bizonyára nem okozok nagy meglepetést a következő kijelentéssel: a fogyatékos személyek ugyanolyan tagjai a társadalomnak, mint mások. Ugyanazok a jogok illetik meg, és ugyanazok a kötelességek terhelik őket, mint engem, vagy az Olvasót.


(video: sunil859)

Ezt a videót a fogyatékosság témájában készítettem. Azt gondolom, hogy mindenki fogyatékkal él ilyen vagy olyan módon. Mégha tökéletesek vagyunk is sok módon, lehet, hogy ahogy gondolkodunk az akadályozottá tesz bennünket. De csak a testi dolgok alapján ítéljük meg a fogyatékosságokat. És sokszor társadalmunk haszontalan emberként tartja számon a fogyatékkal élő embereket. Most megpróbálom megmutatni, mennyire nincs igazuk. Nagyon hatékonyak ott, ahol képesek azok lenni. El kell ezt fogadjuk. Ebben a videóba egy mozgássérült ember portréját mutatom be. Nem elég erősek a lábai. A videó végén láthatjátok ezt. Mégis nagyon sikeres életet él. Hobbija a testépítés, a saját szalonját vezeti. Azt mondta nekem: "ha a fogyatékosokkal élőkről készítesz filmet, akkor miért engem veszel? Én nem vagyok fogyatékos"
(sunil859)


Az MDRI vizsgálata romániai nagylétszámú bentlakásos intézményekben



(video: musicafan)

A fenti videón Kalvin Tan a szingapúri "Megasztár" (ott Superstart néven futott a műsor) nyertese. Kalvin Tan látássérült.



(video: falqwin)

Az Ausztrál "Speciális Barátok" programot népszerűsítő videó.



Nincsenek megjegyzések:

Felhívás fogyatékos emberek részére

A pályázat célja: Egy rádióműsor négyfős stábjának megtalálása, egy olyan csapat összeállítása, akik heti rendszerességgel vezetnek műso...