Andor K. Bea

Andor K. Bea a Varázshegy Pszichiátriai Önsegítő Egyesület alapítója, első elnöke. A szervezet honlapján a a következőket olvashatjuk Beáról és az ő szellemiségéről:

"Első elnökünk volt Andor K. Bea, aki azóta testileg eltávozott közülünk, szelleme, szellemisége viszont velünk maradt. Szervezetünk a Soteria Alapítvány (professzionális segítő szervezet) jelentős jogi és adminisztrációs segédletével jött létre, találkozóink is sokáig náluk zajlottak. Azóta önállóak lettünk, de nézeteink, céljaink továbbra is közösek.
Egyesületünk független az ellátórendszertől, gyógyszercégektől."

A Varázshegy Egyesület nemrég megjelent antalógiájából való Bea alábbi verse:

Fejezetek egy ál-upanisádból

Ahogy a szél a magot kihajtja, úgy perdülnek ki a gondolatok a
szívből.
A kiperdült gondolat a szó, a szó a hang, a hang a heves
lélegzet, a heves lélegzet az OM.
Amikor a levegő áthatja és megformálja a teret, a térből úr
lesz, az űrből hang.
Ez a hang hallható mindenütt, a szívhangban, a szelek
hangjában, a tenger hangjában.
Ahogy a hangból lesz a szó, úgy lesz a szívből a gondolat.
A gondolat, mint szárnyaszegett madár lesz a kimondott szó
nélkül.
A kimondott szó azonban megcsalja a gondolatot, ahogy a
felhő takarja a Napot.
Ahogy a gondolat végbeviszi a cselekvést, a cselekvés révén
újabb gondolat támad, mint ahogy a szövőszéken a vetőszál a
szövött szálak közé fut újra meg újra.

Ahogy az utolsó szót kimondta,
rögtön megjelent előtte anyja képe,
ahogy a virágokat rendezgeti a balkonon.
Nem tudott szólni, a halottnak hitt hitt szavak
csak belső monológként támadtak föl
ezerszeres nagyításban, félretéve az
indulatok és a képzelet izgató hangját.

Elképzelte, hogy beszél, de a másik
keresztbe tett szava azonnal szétütötte
a csendet, amit már egy hónapja őrzött.
A terv, hogy csak a fűtenger, és a szélben
táncoló fák lássák és érezzék,
a város folyamatos mormogásában
és a monoton tekintetű lányok
közelében apró, kisstílű holnapokra szakadt.

Ha feladná, megdermedne és az éjszakai
lepkék röptét figyelné vagy az ijesztő méretű
pók lassú, de kitartó munkáját a
mennyezet léce alatt, miközben
a hegedűst, a kis kedvencet hallgatná
egyfolytában.

De a jövő téblábolása a gesztenyelevél
sárga erezetén nem engedi az
angolos távozást az erkélyen át,
csak a lassú kiruccanást az
elkövetkező kínok bonyolított
erdejébe.

A lelkek, amikor egy térbe sűrűsödnek,
nem határolják el magukat, csak
a szív tehetetlensége parancsol megálljt
az agy határtalan képzelgésének.
Akkor a tévedés nyilvánvaló lesz és
a kizökkent idő újra beletáncol az
agy- és szívkamrákba, hogy helyet
adjon a mindig születő halál képzetének.

A baráti kézfogás csak ezután következik,
az együtt-suvadás jelképeként,
amit egy kezdődő betegség hamarosan
múlttá tesz és a történet, ami
egyáltalán nem teljes és befejezett,
leveszi a sápot a maga költői
vonatkozásában, hogy
megírhatósága ne múljon el
élhetetlensége miatt.